MenetBrand

Klímával és vízfogyasztással válik elviselhetőbbé a tömegközlekedés

Nem maradunk klíma nélkül a nyári napokra, illetve egyéb tanácsokkal segítik a kényelmes utazást a Tüke Busz szakemberei – írja a Pécs Aktuál. 

Klíma a pécsi buszokon

A járatokon 24 fok felett indokolt elindítani a kílmaberendezést, jelenleg 61 autóbusz rendelkezik ennek lehetőségével. Az autóbuszvezetők, forgalmi kollégák több éves tapasztalatai és visszajelzései alapján azonban elmondható, hogy a klímaberendezések működése ellenére előfordul, hogy egy-egy utas a felszállást követően kinyitja az ablakokat, így a klíma hatása nem érezhető az utastérben.

A Tüke Busz Zrt. szakemberei szerint fontos tudni, hogy a városi autóbuszok utastér klímáinak hatékonysága nagyon változó lehet, mivel az egyértelműen függ az autóbusz megállók távolságától, az ajtók nyitott állapotának idejétől, és az ajtók számától.

Egyéb tanácsok a tömegközlekedéshez

A társaság a nyári meleg napokon történő utazáshoz azt javasolja utasainak, hogy visszazárható vizes palackot vigyenek magukkal a járatokra, szükség szerint el is fogyaszthatják a hűsítő vizet az autóbuszon. A Tüke Busz Zrt. azt kéri az utasoktól, hogy ezt lehetőség szerint elsősorban akkor tegyék, amikor az autóbusz az autóbuszmegálló öbölben tartózkodik és víz fogyasztása során legyenek körültekintőek, ügyeljenek az utastársaik ruházatára és a járművek tisztaságára is.

Amennyiben az egyes járatok közötti várakozási idő lehetővé teszi, a felfrissült időben az ajtók és ablakok nyitva tartásával a társaság gondoskodik a járművek átszellőztetéséről. Kánikulában viszont nem célravezető az átszellőztetés, mert a forró meleget sugárzó aszfalt és a meleg levegő együttesen tovább melegítik a járművek belső utasterét.

Forrás

Borítókép: MTI (Sóki Tamás)

Share on facebook
Share on twitter
Share on email
Share on print

Facebook hozzászólások

További hírek