A koronavírus-járvány továbbra is elővigyázatosságra ad okot, ezért a pécsi buszokon is be kell tartani bizonyos szabályokat. A veszélyhelyzet végéig valószínűleg együtt is kell élni velük. Nézzük, milyen szabályok érvényesek a 2021-es év vége felé közeledve Pécsen.
Érvényben maradnak a szabályok
- A diákigazolványok és az ezeket helyettesítő igazolások a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek.
- Ingyenesen, tehát menetjegy megvásárlása nélkül vehetik igénybe a tömegközlekedést:
- a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, illetve hálózatnál dolgozók;
- a közszolgálati, kormányzati igazgatásban jogviszonyban állók;
- a honvédelemnél dolgozók;
- a rendvédelmi feladatokat ellátók;
- az egészségügyi dolgozók, gyógyszerészek, valamint az orvos-, és egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók.
Az utazási kedvezményre jogosultak a foglalkoztató által kiállított igazolással és személyazonosító okmánnyal vehetik igénybe a szolgáltatást.
Ajánlott a maszk viselése
Habár jogszabály szerint a tömegközlekedésen jelenleg nem kötelező a maszk viselése, a Tüke Busz Zrt. azt javasolja és ajánlja utasainak, hogy viseljék a szájat és orrot eltakaró maszkot a járatokon.
A Tüke Busz közleménye ide kattintva olvasható.
Forrás
Borítókép: PécsMa.hu