MenetBrand

Irány a Balaton: így juthatsz el a magyar tengerhez Pécsről!

A Pécs Aktuál csokorba szedte, miként juthatunk el Pécsről Balatonra vonattal, mely a bő 2 órás menetidőtől kezdve akár 3-4 órát is igénybe vehet. Balatonlellére körülbelül 3000 forintos árral szükséges számolni. A könnyed balatoni utazáshoz pedig napijegyet válthatunk.

Hétvégi járatok Pécsről egyenesen Balatonlellére

Egyes járatok budapesti vagy székesfehérvári kerülővel jutnak csak el Balatonlellére. Így egy út lehet 159 km és 366 km is. Figyeljünk tehát fokozottan a várható menetidőre és nézzünk utána a részleteknek.

Járatok vissza, Balatonlelléről Pécsre

Még éjszakai járattal is utazhatunk, így nem kell rohanni visszafele. A leggyorsabb menetidő 2 óra 41 perc.

Érdemes körülnézni a volánbusz járatai között is, melyek már nyári menetrend szerint közlekednek. Szintén könnyen eljuthatunk általuk a magyar tengerhez.

Átszállás nélkül is eljuthatunk a Balatonra Pécsről

Amennyiben átszállás nélkül, egyszerűen szeretnénk lejutni, akkor sem kell aggódni. A reggeli vonat Pécsről sokak számára ismerősen csenghet, melynek segítségével akár már a csúcsidő előtt csobbanhatunk kedvenc tavunkban. 

Korán kelők tehát előnyben: a járat mindennap 06:50-kor indul a Főpályaudvarról, a végcél Győr, de számos megállónál kiugorhatunk: Fonyódon, Balatonfenyvesen és Keszthelyen egyaránt megáll a vonat, de alapvetően is könnyen utazhatunk a továbbiakban az egyes vonalak között.

A járat a Balaton déli részénél “köt ki”, ahonnan nyugat irányába fordul és egészen északig, Győr irányába folytatja útját. A déli partra utazóknak tehát több mint ideális, de az északot megcélzóknak szintén jó megoldást jelenthet. Ha még nem tudtuk, véssük fel jól: Pécs, 06:50-től, Kaposváron át egészen Tapolcáig (ami a Balaton térségét illeti).
Nincs elérhető leírás.Nincs elérhető leírás.
 
Több napig tartózkodsz a Balaton és utaznál is? Van megoldás!
 
Amennyiben több napra maradsz, a közlekedésre remek opciót kínálnak a Balaton24 és a Balaton72 napijegyei. A részletek a következők:
 

A Balaton körül, Tapolca és Sümeg között, a Balatonfenyvesi kisvasút vonalán valamint a Volánbusz Zrt. által közlekedtetett autóbuszokon Balatonfüred – Tihany szakaszon is korlátlanul utazhatun, 2. kocsiosztályon az érvényesség kezdetétől számított 24 illetve 72 óráig. 1. osztályon, élőállat (kutya) és kerékpárszállítás során az általános szabályok szerint kell megváltani a további kiegészítő jegyeket. A termékekhez a választott vonatra esetlegesen előírt felárat meg kell váltani. A felhasználási területen azonban szinte valamennyi vonaton van felármentesen igénybe vehető kocsi, ahol a szabadon maradt ülőhelyek foglalhatók el. A felármentesség nem vonatkozik a kerékpárhelyjegyre.

A Balaton24 Duo és Balaton72 Duo napijegyekkel nem csak a Balaton körül, hanem Tapolca – Sümeg, Fonyód – Lengyeltóti között, a Balatonfenyvesi kisvasút vonalán valamint a Volánbusz Zrt. által a térségben közlekedtetett autóbuszokon 123 település között is korlátlanul utazhat, 2. kocsiosztályon az érvényesség kezdetétől számított 24 illetve 72 óráig. 1. osztályon, élőállat (kutya) és kerékpárszállítás során az általános szabályok szerint kell megváltani a további kiegészítő jegyeket. 

A Balaton24 napijegyek pénztárakban, egyes jegykiadó automatából, az interneten és a MÁV applikációban érhetők elA Balaton72, továbbá a Balaton24/72 Duo napijegyeket állomási pénztárakban és a MÁV applikációban lehet megvásárolni. Internetes és a MÁV applikációból történő vásárlás esetén 10 százalékos kedvezmény is jár, a jegykiadó automatából vásárolt jegy pedig 5 %-kal olcsóbb, a pénztári árhoz képest, amennyiben Balaton24 és Balaton72 terméket vásárol, a Balaton24 Duo és Balaton72 Duo termékek ára igénybe vett értékesítési csatornától független. 

A Balaton24 és 72 napijegyek 2021. május 1-től 2021. november 1-ig, míg a Baalton24 Duo és 72 Duo napijegyek 2021. május 15-től 2021. november 1-ig vásárolhatók meg. A teljesárú Balaton24 ára 990-, a Balaton72 pedig 2490 forint. A Balaton24 Duo verziója 1990-, míg a Balaton72 Duo 4990 forintos áron elérhető. A 26 éven aluliak kedvezményes formában juthatnak hozzá a jegyekhez.

Borítókép: MÁV-Start

További hírek